RSS

Sütési technológiák


Az összekevert palacsintatésztát merőkanállal vagy közvetlenül öntve a forró, esetleg olajozott, zsírozott serpenyőbe öntjük. Pár másodperc alatt a még folyékony tésztát a serpenyőben finom „csuklókörzéssel” mozgatva egyenletesen szétfolyatjuk. Amikor az alsó oldala megsült (ha kellően vékony, a tészta széle kezd elválni a serpenyőtől), megfordítjuk. Ügyesebbek ezt külön konyhai eszköz nélkül, dobással is megcsinálhatják. Ha mindkét oldala megsült, egy tálra emeljük vagy csúsztatjuk.

Nem hisszük, hogy nagy vitát kavarna az az állítás, hogy a palacsintát mindenki szereti. Ki édesen, ki sósan, feltekerve, hajtogatva, toronyba rakottan, bárhogyan.

A klasszikus családi kivitelezés az, amikor a jól megtermett palacsintahalmot a készítő az asztal közepére helyezi, ahol már felsorakozott a lehetséges töltelékek hadserege a vaníliás túrótól a darált dión át a nagyi baracklekvárjáig. A rajt szó, vagy az asztali áldás elhangzása után pedig mindenki magának tölt és teker, miközben fennhangon számolja, hogy hány darab csúszott le eddig a torkán. A számolás nem csak azért fontos, hogy rácsodálkozhassunk növekvő gyermekeink kapacitásbővülésére, hanem hogy a szakács pontosan megtudja, hány palacsintát sikerült készítenie. Minél több, annál jobb.

Az elegáns megoldás a zsebkendőre hajtogatott, cukorfátyollal megszórt, késsel villával fogyasztandó kiszerelés, nem kell fitymálni, mert mint mondtuk, a palacsinta mindenhogy jó.

Van azonban, egy kis gond, ugyanis sokan azt hiszik magukról, hogy nem tudnak palacsintát sütni. Induljunk ki abból, hogy ez tévedés. Tempósan, visszakézből, szimultán serpenyőkkel tényleg csak azoknak megy, akik már kellő rutint szereztek benne, de egy kis energia befektetéssel és odafigyeléssel, bárki, ismételjük, bárki képes a palacsintasütésre. Mivel azt szeretnénk, ha mindenki kellő magabiztossággal állna a tűzhely mellett, összeszedtük, a palacsintakészítés alap tudnivalóit. Rajtunk már nem, mostantól rajtatok múlik, hogy belevágtok e.

Két fontos dolgon múlik a siker. Az egyik a tészta, a másik a serpenyő. Ez utóbbinál nem elsősorban a tapadásgátló bevonat a fontos, hanem az, hogy egyenletes legyen a hőelosztása. Ha nem bevonatos, akkor ráadásul érdemes az első használat előtt kiégetni a serpenyőt, oly módon, hogy ujjnyi sót, vagy olajat forrósítunk benne, amíg füstölni kezd, majd kihűtjük, kitöröljük és kész. Viszont bármilyen is a palacsintasütőnk, abban lehetőleg soha ne készítsünk más ételt, a rántottának egyebeknek legyen saját alkalmatossága! A kés, vagy lapát, amivel a tésztát fordítjuk, legyen jó széles és lekerekített végű, hogy ne lukassza ki a palacsintánkat. Akkor is olajozzuk ki egy kicsit a sütőt, ha a teflonos, mert az íze, hozzátartozik a jó palacsintához. A felforrósodott – de nem túlságosan! – serpenyő közepére öntjük a tésztát, és laza csuklómozdulatokkal, körkörösen terítjük el benne. (Borsagyerekek a technikát úgy tanulták, hogy üveggolyót görgettek körbe-körbe a palacsintasütőben.) Ha a tészta széle elválik az edénytől, kezdhetjük az óvatos – szintén körkörös lazítást. Amikor a tésztát le tudjuk emelni a sütőről, alányúlunk, és egy határozott mozdulattal – nem lógatjuk, himbáljuk –  fordítjuk. Ha jó a tésztánk, nem szakad.

A tészta titka pedig csupán annyi, hogy a legelején a tojásokat nagyon el kell habarni magukban, ugyanis a tojás tartja egyben a tésztát. Ha jól szétkeverjük már előre, akkor mindenhova egyenletesen jut majd. Onnantól fogva felváltva adjuk hozzá a lisztet és a tejet, amikor sűrűbb, akkor keverjük csomómentesre, majd hígítjuk és így tovább. Általánosan elmondható, hogy két közepes tojáshoz húsz deka lisztet és fél liternyi folyadékot számolhatunk – a fele lehet szódavíz -, ebből gyakorlattól függően 12-20 palacsintát süthetünk. A bekeverés végső mozzanatakén adjunk hozzá fél deci olajat is, hogy biztosra mehessünk. A tésztát mindig hagyni kell pihenni legalább fél órát, hogy a lisztszemek megduzzadhassanak, egyébként megint csak fennáll a szakadárság veszélye. Állás után utolsó mozdulatként átkeverjük, és mivel besűrűsödik, felhígítjuk a tésztát. A megfelelő állag a tejszínsűrűség. Sózni soha ne feledjük a palacsinta tésztáját, mert ízetlen lesz, cukrot azonban csak a legbátrabbak tegyenek bele, mert könnyebben ragad le tőle a tészta. Ha valahol odaragadt, akkor azt a részt mindenképpen dörgöljük ki egy szalvétával, ott egy kicsit jobban olajozzunk, különben azon a területen folyamatosan leragad majd a tészta.

Alapszabály, hogy az első mindig (majdnem) leragad, nem baj – az a szakácsé. Érdemes kísérletezni, mert minden serpenyő, tűzhely, liszt más és más, az ízlésekről nem is beszélve. A nagy próbálkozáshoz zavarjunk ki mindenkit a konyhából, mert ez a tudomány is olyan, mint a magyar gazdaság fellendítése – mindenki ért hozzá és bele is dumál. Nem kell. Csak várjanak és örüljenek, ha sikerült. Addig pedig csönd legyen!

Forrás: borsa.hu

Reklámok
 

One response to “Sütési technológiák

  1. Kappel Eszter

    június 6, 2011 at 9:26 du.

    Sziasztok!Légyszives segítsetek!
    Nem tudom,hogy miért,de nem sül át a palacsintám.Ugyan az a receptem,a palacsintasütőm.Többféle lisztet kipróbáltam már.Amikor beleöntöm a tésztát a sűtőbe,szinte felpuffad ,és nem sül át.Szegény gyermekeim meg csak várják…
    Előre is köszönöm!

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: